„Nem adom!” – Magyar Péter látványosan nem érti, hogy egyesek miért vennék el tőle a telefonját

A Tisza Párt vezetője nem tud leállni, ha közösségi médiáról van szó, pedig már az elemzők szerint is „lassítania” kellene.

A Klubrádióba is befektető Brit Média Befektetési Kft. hónapokkal ezelőtt bejelentkezett a Magyar Telekomnál az Origóért, és most az utolsó körbe is bekerült – írja a Népszabadság. Habony Árpád, Simicska Lajos és az Indexet is kiadó CEMP is az érdeklődök között lehet.
Megvásárolná az Origot a cég, amely nemrég beszállt a Klubrádió üzemeltetésébe – írja a Népszabadság. A lap szerint a Brit Média Befektetési Kft. bekerült az Origo értékesítési eljárásnak utolsó körébe. A frissen alapított cégről korábban megírtuk, hogy negyvenmillió forintos tőkeemeléssel 5 százalékos tulajdonrészt szerzett a Klubrádió Szolgáltató Zrt.-ben ugyanez a cég.
A cég ügyvezetője, Megyeri András Jonatán korábban dolgozott a TV2-nél, civilben pedig a Bét Sálom zsinagóga vezetésének tagja. A Szombat.org írása szerint Megyeri emellett kifejezetten jó kapcsolatot ápol a Köves Slomó-vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséggel. A portál emlékeztetett: a Brit Europe korábban együttműködött az EMIH-hel az Arany Alkony idősek otthona hálózat megvásárlásában.
A Magyar Telekom a pletykák szerint évek óta próbál megszabadulni médiaérdekeltségeitől: most az említett társaság mellett a hírek szerint az Indexet kiadó CEMP, a Habony-féle Modern Media Group és Simicska Lajos is érdeklődik a vásárlás iránt.